gallery biograph exhibitions happens interview contact

Operaház, Vörös Szalon
1998, Sebestyén János

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kiállítást ezennel megnyitom.
Most, hogy a hivatalos részen és a lényegen túl vagyunk, szólnék néhány szót arról, hogy milyen gondolatokat ébresztenek bennem Győrfi András képei.

Don Quijote akril, rétegelt lemez 150x90 2001

Az egyik fontos alapérzésem, hogy Ő is a JÓ OLDALON áll. A SEMMI sötétsége ellen, vagy ellenére mesésnek tetsző tudósításokat ad Lélekország eseményeiről. Mesésnek tetsző képek, de az idegkötegekből sodort figurák arcáról valódi fájdalom, igaz bölcsesség sugárzik.

A SEMMINEK (ami a pénzt plusz embertelenség egyenletének végzetes összege), számos inasával és főpapjával találkozhatunk nap, mint nap világszerte. Számbéli és anyagi fölényük már-már reménytelenné tehet az irányban, hogy e földgolyóbis lakható lesz-e embernek, állatnak egyaránt, úgy kívülről, mint belülről.

Mostanában minden elfeketedni és kiürülni látszik, és sokszor kérdezzük: Van-e segítség?

Nos, amint az ördög, úgy az angyal is a részletekben rejlik. Egy baráti beszélgetésben, egy simogatásban, vagy egy kiállításban. Üdítő és életmentő élmény tehát olyanokkal találkozni, akik betartanak a gyilkos tendenciáknak.

A másik, számomra jellemző motívuma András képeinek a Don Quijote de la Mancha lovag alakja. Én már régóta ismerem e maganövésű, búsképű lovagot személyesen is, meg a képekről is. Don Quijote lelke benne lakott a piramisépítők hitében, az égő alexandriai könyvtár tüzét oltók energiájában, a végső öngyilkos küzdelemre készülő indiánok csatakiáltásában, és benn lakott az egri falakon szablyát emelők "Segíts, Jézus" -ában is.
Hatalmasra növekedett a feketeség? - Megnövesztem magamban a fényt.
Özönlik a reménytelenség? - Felszárítom a remény leheletével.
Ez talán a Lovag és András képeinek is legfontosabb üzenete.
Ami ma hatalmasra növekedett és eláraszt bennünket, az - Az az ERŐ, amelyik nem velünk van.

Amelynek az a feltett szándéka, hogy kiirtsa az emberből az egyedit, a felesleges szépet, hogy a lélek üres helyét ipari szeméttel és az azutáni vágyakozással töltse fel.	A sok magányos, múlt és jövő nélküli vásárló, szabvány űrméretű, lélektelenre vákuumozott fogyasztói álomtartály - ez az új ember - ideál. Tehetünk-e ez ellen valamit? IGEN.

Öleljük át Dulcineánkat, vagy Don Quijoténkat és hívjuk segítségül gyermekeinket és barátainkat, kiknek még nem piros kijelző van a szemük helyén, hanem a szívdobbanásra finoman rezdülő tekintet, és mondjunk igent a minőségre, a tartalomra és a szeretetre - egymásra. IGEN