|
|
|
Soproni kiállítás megnyítója
1993, Székhelyi József
|
Műértők és valódi csodálkozók, átutazók vagyunk mi mind egy
olyan káprázaton, amit jobb híján földi létnek, életnek hív
az emberi szó, az emberi szín, arányérzék és szépségeszmény,
és minden érzelmes emberi gesztus.
Átutazásunk sok-sok évén mindig érkezik egy-egy újabb és avatott
útitárs, csavargó cimbora és garabonciás, aki összeborzolja
az unalom tespedését, átírja napjaink szokott órarendjét, ágyunk
felett, szobánk szegletében, álmainkban reánk kacsint, mikor
dudorászik egy kép az ajtónk mellett, szemünk előtt, érzékeink
szomszédjában, szívünk szívében.
|
Az átutazótárs színeiből és kompozícióiból csomagol nekünk
útravalót.
Nem üzenete és gőgös olvasata van, de szinte tapintható plaszticitása,
lelke és ínyenc ízei.
Úton van folyton, de sosem útban, habár útban mindannyiónk felé.
Úgy közelít, hogy a távol sem olyan messzi, és úgy iszkol tovább,
hogy csábít: tartsunk vele a kóborlásban és fedezzük fel Amerikát
akár, mint ama híres és indiszponált egykori matróz. |
| A mi új barátunk, Győrfi András, tanult építész és tanulatlan,
tudós festő. Nincs szüksége, ideje festőiskolát járni, mert
fest, ha fest, vagy rongyocskával tónust vakar, tollal időt,
szépet és múlhatatlan múlandóságot kapirgál, Légvárakat épít,
halacskára házat, dereglyét, lovacska fölé kajla vándort, gyertyás
csónakost, aki maga a révész, lélek és lélek közé. Az eltűnt
idő órásmestere, egy új mesterség felfedezője: Szépítész.
|
A muzsikus olaj, rétegelt lemez 33x36 1992
A Chagall-imádatom egy darabja. Tisztelgés az Ő nagysága
előtt.
A behemót világból áhított kisvárost teremt,
ahol minden és mindenki ismerős, mégis áradnak a csodák,
és Ő úgy terelget feléjük, hogy közben velünk együtt jómaga
is csodálkozik.
Csodáról csodát mesél.
|
|
|
|
|
|
